A mai programot azért nem tettem fel "közösbe", mert a kerületben dolgozó jelzőrendszeri tagoknak hirdették meg. (Ezen kívül sokkal többet nem is tudtam róla.) Utólag már sajnálom, hisz kiderült, hogy közérdekű a téma: a kerület és az ELTE egy közös pályázatot nyújtott be a szociális munkások gyakorlati képzésére, és ennek keretében hívták a jelzőrendszer tagjait. A programot Talyigás Katalin vezette (ELTE). Olyan volt a találkozó, mint egy egyetemi foglalkozásunk.
Az első részben inkább az előadás jelleg uralkodott; ebben az volt az érdekes, hogy a gyermekvédelmet az előadó egy szociális munkás szemüvegén keresztül mutatta meg. Nem csak a gyermekvédelemről volt szó, hanem bölcsődei nevelésről, családsegítésről, idős gondozásról is.Nagyon egyet értettem azzal a gondolattal, hogy a szociális szakma senkiről nem mondhat le. Ha a segítő nem tud segíteni, akkor meg kell keresni azt, aki segíteni tud. Úgy vélem azonban, nem kevésbé fontos, hogy kinek meddig tart a kompetenciája. Természetesen az együttműködés jelentőségét is végig hangsúlyozta az előadó; a kerületünkben véleményem szerint - és szerinte is - példaértékű, de sok ellenkező helyzetről is hallottam már.
A második részben egy családgondozó ismertetett egy esetet, és nagy meglepetésemre a tanácsteremben csoportmunkára került sor: 3-4 fős csoportokban beszéltük meg, hogy milyen lépéseket tennénk az adott család megsegítésére. Sok szempont felmerült a résztvevő sokféle szakmából, így beigazolást nyert a kiinduló állítás: adott problémák megoldását az érintett szakemberek rendszeres és tervszerű együttműködése teszi lehetővé.
Köszi Klári a hozzászólást, érdekes lehetett ez a program. Szívesen olvasnék a többiek tapasztalatairól is! :-)
VálaszTörlés